A napok nyugalma

Aztán, ahogy utunkon haladunk, egyre szorosabb lesz a ránk szabott ruha. Sehogy sem kényelmes, mindenütt feszes, mintha nem a sajátunk lenne, mintha nem férnénk bele. Sodródunk a gyorsan zajló események sebes folyamán, sokszor anélkül, hogy értenénk mi miért, és hogyan történt, mikor fordultunk rossz irányba, hogy éppen ide érkeztünk.
Van, hogy a legmélyebb mélységeket járjuk, s úgy látszik nincs kiút. S mikor azt gondoljuk, ennél rosszabb már nem lehet, mégis csak az ellenkez?je bizonyosodik be. Még ha minden összed?lni látszik is, sosem szabad elhinni, hogy minden veszve van...

A legmélyebb pont mindig a legmagasabb felé lök, nem lehet másképp. De csak a mély pontok szólítanak bels? önvizsgálatra, melyben feltesszük a kérdést: kik is vagyunk valójában? Mi történik velem és miért? És mi ez az egész létezés? S mikor elkezdjük ezt vizsgálni, s tükrében az eseményeket és az azokhoz f?z?d? viszonyainkat, olyan felismerések ébrednek bennünk, mely a lerombolódott életet egészen új alapokra helyezi, mely nemcsak stabilabb, de tisztább, ?szintébb, igazságosabb és alázatosabb létezéssel bír. Kétségtelen bátorság kell hozzá. De mi más értelme lehet a létnek, mint önmagunk igaz megélése?

Néha a rossz dolgok áldásnak bizonyulnak, mert olyan dolgokra tanítanak, melyet egy adott helyzet nélkül nem tanultunk volna meg, tükröt tartanak önmagunkról. Az, hogy miként min?sítünk valamit csak bölcsességünkt?l függ. Az id? dönti el, vagy tesz bizonyosságot csak err?l. Van, hogy egy jónak ítélt helyzet kés?bb már ártalmasnak bizonyul, s van, mikor azt hisszük balszerencse ért, s kés?bb mégis égi kegyelemnek mondtuk. Megtehetjük, hogy a rossz oldalát látjuk mindennek és elkeseredve sírunk valójában önmagunkon ejtett sebeink felett, rájövünk majd, sehova nem vezet... S a bölcs szemlél?dés útján felvértez?dünk a felismerések által ébredt er?vel, mely mindig el?re vezet, s melyen mindig úgy van minden, ahogy lennie kell...

A világot magunknak teremtjük. Éppen ebben a pillanatban döntjük el, milyen legyen, milyennek akarjuk látni. Nem befolyásolja, sem a múlt, sem a jöv?, mert minden itt és most d?l el. Csak akkor vagyunk szabadok, ha leoldjuk a téves azonosságok kötelét, s nincsenek hatással a bels? harmónia állapotára. Ebben segít az önismeret, hogy meglátva valóságunkat azt is felismerjük: Nem is létezik más, csak a pillanat örökkévalósága. Rajtunk múlik, hogyan éljük meg.

Szöveg: Kupi Regina